Nehéz vagy könnyű út? A döntés rajtunk áll.

Minden vállalkozásnak szüksége van a fejlődésre, ahogy az embereknek is a folyamatos tanulásra, hisz ismerjük a mondást a jó pap is holtig tanul. Rengeteg olyan tényezővel találkozhatunk nap, mint nap, amivel mi magunk nem vagyunk képesek megbirkózni. Nem feltétlen azért, mert nem értünk hozzá, hanem mert vannak olyan esetek, amelyeknél fontos egy külső szemlélő véleménye, hogy a legjobb döntést tudjuk meghozni.

Ha sikeres csapatot szeretnénk magunk köré, akkor szükségünk lesz olyan segítségre, amely mindezt képes megvalósítani. Ezt a segítséget pedig nem mástól, mint a Kogwheel csapatától kaphatjuk meg, amely tapasztalt pszichológusokból, közgazdászokból és kommunikációs szakemberekből áll. Segítenek a HR célok elérésében, a szervezetfejlesztésben, a munkáltató márkaépítésben, dolgozóink készségeinek fejlesztésében, valamint a különböző kultúrák megismertetésében.  Szolgáltatásaik között megtalálhatjuk a készségfejlesztő tréningeket, coachingokat, a kiválasztás különböző lehetőségeit, a szervezet fejlesztést, és megannyi olyan tréninget, amely a mai világban már nélkülözhetetlen, ha sikeres vállalkozást szeretnénk a magunkénak tudni.

Rengeteg referenciát tudnak felsorakoztatni az évek alatt, amelyek még jobban megerősíthetik bennünk a hitet, hogy ez a csapat a lehető legjobb választás, ha egy ütőképes és minden akadályt leküzdő vállalkozást szeretnénk. A Telenor, Mol, Danone, Nokia és még sorolhatnám azokat a nagy neveket, amelyeknél már sikeresen bizonyították rátermettségüket. Ha e sorok sem tudtak meggyőzni, látogass el az oldalukra és nézd meg azt a rengeteg lehetőséget, amit kínálnak és biztos, hogy beadod majd a derekad. Fontos, hogy eldöntsük, miként akarunk előre menetelni, ugyanis lehet ezt nehezen rögös utakon, vagy könnyedén a lehető legsimábban.

Nehéz vagy könnyű út? A döntés rajtunk áll. Read More »

A biztonság nélkülözhetetlen

A Samsung név nem ismeretlen, már régóta, maradandóan bevéste magát, mint márkanév a köztudatba. Az elektronikai eszközök területén az élmezőnyben mozog és kialakította a bizalmat az emberek körében. Az okostelefonok folyamatos fejlődése és versengése a piacon szemmel látható, hiszen mindig újabb és újabb reklámokon keresztül juttatják el nekünk a legfrissebb, legmodernebb telefonokat.

Egyre nagyobb memóriával, kijelzővel és kapacitással rendelkeznek, valamint a régi telefonokhoz képest, gyönyörű elegancia tükrözi a megjelenésüket. De, mint mindennek, az új, modern küldönek hátránya is van, itt például az, hogy a telefonok sokkal sérülékenyebbek. Elég egy kulcs a zsebbe és az oda csúsztatott telefon már meg is karcolódik, vagy egy véletlen leejtés folytán berepedhet a kijelző.

Sok külső tényező okozhat ezeken kívül sérüléseket, melyeket eltüntetni csak javíttatással lehet, némely esetben pedig egy kijelző csere nem a legolcsóbb megoldás. Szóval nem árt minden óvintézkedést megtennünk, ha nem akarunk mélyen a zsebünkbe nyúlva szervizdíjakat fizetni, mint a katonatiszt. Ilyen intézkedés lehet egy fólia vagy egy tok. A tokokból is rengeteg féle létezik már, de ezek könnyen elronthatják azt az esztétikai látványt, amit alapjáraton a gyártók gondos tervezés útján valósítottak meg. Ahhoz, hogy ez az esztétika jól látható legyen, a megoldás a külön odafigyeléssel tervezett Samsung tokokban rejlik. Ezek olyan átlátszó tokokat, amelyek szinte láthatatlanok. Jóformán észre sem venni, hogy a telefonunkon van, mégis maximális biztonságot nyújt készülékünknek. Mondhatni, hogy ez az egyik legjobb megoldás, a bizonyos arany középút, amivel már egy lépést tudtunk tenni telefonunk biztonsága érdekében.

A biztonság nélkülözhetetlen Read More »

Weboldallal az ügyfelekért

Mindannyian tudjuk hogy egy vállalkozás életében a siker, a folyamatosan növekvő vevőállomány érdekében bizony folyamatos munkára van szükség. Alapvetően a piacra lépés utáni vevőszerzés is nehéz feladat, annak folyamatos növelése és megtartása pedig legalább annyira érdekes és bonyolult, de más eszközöket igénylő feladat a vállalat életében.

Egy weboldal manapság már nem hiányozhat egy olyan cég életéből amely komoly jövőbeli célokat tűz ki maga elé, és sikeres kíván lenni nem pusztán rövid, de hosszú távon egyaránt.

Ma már azonban rengeteg féle módon megoldható egy weboldal elkészítése. Ha érzünk magunkban affinitást bizonyos bérelhető platformokon saját magunk is létrehozhatunk egy alap honlapot, de számos, nagy skálán mozgó árral elérhető szolgáltatás van már a piacon weblapok elkészítésére. Miért is éri meg azonban egy profibb, szakmaibb csapatra bízni weboldal készítés feladatát, és nem egy alap, olcsónak mondható weboldal készítés szolgáltatását választani.

A kulcsszó ebben az esetben is a hatékonyság. Egy alap weboldal kiszolgálja a vevő információ igényét, és ezzel mindent el is mondtunk. Nem tud hatékony segítséget nyújtani új vevők szerzésében. Az áthaladó látogatottság lehet hogy meglesz, de nem köti le a figyelmet, nem elég egyedi és a motorikus felépítése szakmailag nem tartalmazza azokat a trükköket, amelyek ma már kicsit több ráfordítással, konstruktív, szakmai csapattal könnyen és gördülékenyen elérhető. Egy profi weboldal oda csalogatja az embert, leköti a figyelmét, felkelti az érdeklődését, kiszolgálja információ igényét, így potenciális vevőt képez belőle, és a vissza látogatást is megalapozza.

Manapság pedig már a weboldal készítés mellett számos olyan kiegészítő szolgáltatás elérhető, mely méginkább növeli a weboldal hatékonyságát. Beszélhetünk akár a linképítés folyamatáról, de a folyamatos karbantartásról, social media megjelenésekről vagy akár a blog kiépítésének folyamatáról egyaránt. Ezen lehetőségek együttes alkalmazása biztosan meghozza a kívánt eredményt a vevőszerzés és megtartás tekintetében egyaránt.

Weboldallal az ügyfelekért Read More »

Mobilgarázsok – a legnépszerűbb típusok közvetlenül a gyártótól

mobilgarázs mindig is egy népszerű tárolási forma volt. Hiszen könnyen telepíthető, költöztethető, szemben az épített változatokkal. Viszont a könnyű szerkezet mellett az is a mobilgarázsok mellett szól, hogy igencsak tartós megoldást nyújtanak azok számára, akik autójukat, vagy kerti eszközeiket, esetleg egyéb értékeiket akarják tárolni. Akinek profi, tartós megoldásra van szüksége és ezt szeretné a lehető leghatékonyabban elérni gyakorlatilag ebben a bejegyzésben a legideálisabb megoldást mutatjuk.

Mobilgarázsok – a legnépszerűbb típusok közvetlenül a gyártótól

Ha szeretnénk egy pontosan összeszerelt garázst, olcsón és tartósan, akkor a korábban linkelt Profi-Stahl csapata lesz számunkra az ideális megoldás. Hiszen évek óta ezzel foglalkoznak, így olyan optimalizált folyamatok és fejlett gyártósor áll mögöttük, mely egyedi megrendeléseket is képes pár hét alatt kivitelezni. Méghozzá úgy, hogy a minőségi anyaghasználat mellett szakértő kollégák segítenek abba, hogy a tervezés is a tartósságot segíthesse elő. Évek tapasztalata áll rendelkezésünkre egy telefon hívásnyira. Tehát a legjobb minőség mellett a tanácsok is segítségünkre lehetnek, majd pedig amikor elkészül a garázs pár héten belül, akkor a gyártó a szállításról és az összeszerelésről is gondoskodik.

Mobilgarázsok – a legnépszerűbb típusok közvetlenül a gyártótól Read More »

Milyen legyen a gyerek első telefonja?

Szülőként nagy dilemma, hogy mikor érdemes egyáltalán a gyereknek telefont venni, az már szinte másodlagos kérdés, hogy milyen is legyen az a telefon. Ha egyszer viszont mégis az a döntés születik, hogy szükséges, hogy a gyereknek legyen egy saját készüléke, akkor azt is érdemes átgondolni, hogy neki milyen telefonra van szüksége. Semmiképpen se olyan telefont vegyünk neki, ami a mi elképzeléseinknek, felnőtt használat szerinti elvárásoknak megfelel. Vegyük végig, mire is használja a gyerek a telefont: 

  • játékokkal szeretne játszani: ezt minden okostelefonon megteheti. Ha több játékot szeretne futtatni, több memória kell a telefonba.
  • telefonálni szeretne a szülőkkel, családdal, barátokkal: ezt egyértelműen a legegyszerűbb telefon is tudja.
  • fotókat szeretne vele készíteni: használható, jó képeket készítő kamerák szinte már bármelyik újabb telefonban megtalálhatók.
  • zenét szeretne hallgatni: ehhez a funkcióhoz is nagyobb memória kell, vagy előfizetés streaming szolgáltatásra

Tehát a gyereknek egy végtelenül egyszerű, nagy memóriájú, nem túl drága telefon is ideális lehet, amire persze nagyon kell vigyáznia, mert ez alapján is tanulja meg, hogy a tárgyaknak értéke van, még akkor is, ha könnyen pótolhatók. Valljuk be, felnőttként is könnyen kárt teszünk a telefonban és hamar fel is mentjük magunkat, mondván, hogy fogyóeszköz. Ezért ha a gyerek eltöri a telefont, vigyük el vele együtt  a készüléket egy mobiltelefon szervizbe. Ne a legnagyobb szidalmazást vessük be ellene, de éreztessük vele, hogy bár ez most nem egy szerencsés  helyzet, de megjavítható a dolog, máskor pedig igyekezzen jobban figyelni. Ne feledjük, a gyerek dolgokhoz való hozzáállása a legnagyobb részt a szülő gyakorlott szokásaitól és nem a figyelmeztetéseitől függ.

Milyen legyen a gyerek első telefonja? Read More »

Magabiztosság és ragyogás – egyszerű praktikákkal

Idővel kétfajta gond adódhat az életben: ha túl kevés van belőle, vagy ha túl sok. A leterhelő munkahely, a háztartási teendők, a tanulmányi elfoglaltságok, a számtalan társasági és családi kötelezettség között reggeltől estig be vagyunk táblázva. Szinte bármit megadnánk egy szabadnapért. Aztán van hogy ugyanilyen fejtörést okoz, ha váratlanul a nyakunkba szakad egy ilyen nap. Jó, ha mindig van egy kész tervünk erre az esetre, nem igaz?

Magabiztosság és ragyogás – egyszerű praktikákkal

A feltöltődést érdemes az ellazulással kezdeni. Egy kör futás a Margitszigeten vagy egy kiadós fitness-óra nemcsak az izmaidat tudja megdolgoztatni, garantáltan kikapcsolja a fejedet is. A sportolás köztudomásúlag endorfint is termel, egy órányi mozgás után az elégedettség járja majd át minden porcikánkat.

Ha már belülről elégedettséget és nyugodtságot érzünk, nem árt ha áldozunk egy kis időt a külsőségeknek is. Főleg ha az a bizonyos áldozathozatal kényeztetéssel jár. Egy színvonalas budapesti szépségszalonban frizuránk, a bőrünk, az arcunk, a kezünk is gyorsan megújulhat.

A mozgás és a szépségápolás után a lélek simogatása következhet. Egy jó könyv vagy néhány magazin biztosan elrepít egy másik világba. Főleg akkor, ha mindezt egy finom sütemény mellett lapozgatod egy cukrászda teraszán. Ha már túl vagy a sportoláson, ezt bűntudat nélkül teheted.

Nem árt a vizuális örömöknek is adózni egy hirtelen jött szabadnapon. Válts gyorsan színházjegyet! Ma már számtalan applikáción keresztül tudsz az utolsó pillanatokban féláron vagy még olcsóbban jegyhez jutni akár a legjobb darabokra is. A Budapesti élet elengedhetetlen része a szórakozónegyed. Ellazulva, feltöltődve, kicsinosítva és néhány sármos színésztől elaléltan mindenképp érdemes még betérni egy nyári esti fröccsre valamelyik hangulatos teraszra.

A kikapcsolódás garantált. Csak abban nem vagyunk biztosak, hogy képes leszel-e másnap ismét a munkahelyi, iskolai vagy éppen háztartásbeli teendőkkel foglalkozni.

Magabiztosság és ragyogás – egyszerű praktikákkal Read More »

Az iPhone készülékek javítása és szervizelése

Napjaink egyik legnépszerűbb mobilja az Apple iPhone-ja, ezért a megfelelő szervizekre igen nagy igény van a stabilitás és megbízhatóság ellenére, mivel igen sok készülék van használatban. Ebből adódik, hogy sok helyen szervizelik őket, de igazán jó iphone szerviz már annál kevesebb van. Hiszen a megfelelő tapasztalat, alkatrész ellátás és kapacitás nem mindenki számára adott, így azt javasoljuk, hogy probléma esetében látogass el a korábban linkelt iSzerelés csapatához.

Az iPhone készülékek javítása és szervizelése

Hidd el nagyon nem mindegy kire bízod a telefonod javítását hiszen minőségi munkát csak a legjobb technikusok tudnak végezni, melyre hosszú távon számíthatsz. A korábban linkelt szervizben a kollégák nap, mint nap a tiedhez hasonló problémákat oldanak meg már hosszú évek óta. Rendelkezésükre állnak a kellő alkatrészek, valamint az összes fontos precíziós szerszám, melyek segítségével adott esetben akár pár percen belül képesek javítani a telefonodat.

Ezért ha probléma adódik kedvenc iPhone-oddal, akkor azt javasoljuk keresd fel az iSzerelést akár személyesen, akár a megadott kapcsolati lehetőségek bármelyikén. Akkor sincs gond, ha nem tudod bevinni telefonodat, hiszen a szervizfutárral az ország bármely pontjáról el tudod küldeni a meghibásodott készüléket.

 

Az iPhone készülékek javítása és szervizelése Read More »

Ha autót vezetsz, vezess, és ne telefonozz!

Ahogy a digitális világ egyre inkább az életünk részévé válik, annyival több élethelyzetben tartjuk elengedhetetlennek a telefon használatát. Tényleg ennyire elengedhetetlen ez a dolog? Mit nyerünk és mit veszítünk? Egy átlagos baráti beszélgetés alkalmával egy kávézó teraszán üzeneteket váltva minimum rosszalló tekinteteket kapsz, de akár el is veszíthetsz egy barátot, ha minden egyes héten eljátszod ugyanezt.

A munkahelyeden folyton a telefont nyomkodva, híreket olvasva a melódat veszítheted el, de mi az ami történhet, miközben az M7-esen vagy a Bajcsyn olvasgatod végig az aznapi posztokat, vagy írsz meg egy kedves üzenetet? A szerencsésebb eset az, ha elveszik a jogosítványodat, de legrosszabb esetben az életedbe és más életébe kerülhet ez a pár másodperc. Nem gondolhatod, hogy ez megéri! Ezért azt ajánljuk, vezesd be azt az egyszerű szabályt az életedben, hogy vezetés közben, amíg a motor jár, nem nyúlsz a telefonodhoz. Ez ugyanis a természetes dolog, úgy ahogyan kenyeret sem vágsz közben.

Egy pár eszköz a baseusshop.hu-ról elősegítheti a változáshoz szükséges motivációt és a telefon vezetés közbeni biztonságos és praktikus használatát is elősegíti. Ilyen például az öntapadós vagy mágneses, a műszerfal különböző pontjaira rögzíthető telefontartók egyike, vagy a bluetooth fülhallgató, amivel a sürgős telefonbeszélgetéseidet intézheted úgy, hogy az senkinek nem veszélyezteti az életét. Hidd el, tényleg az a normális, ha két kézzel és teljes odafigyeléssel vezetsz és vigyázol mindenkire. Nézz szét az oldalon: https://baseusshop.hu/

Ha autót vezetsz, vezess, és ne telefonozz! Read More »

Miben tud segíteni számodra a Kogwheel csapata?

A Kogwheel – https://www.kogwheel.com egy olyan szakértőkből álló csapat, mely segítségedre lehet a céged fejlesztésének legtöbb területén. Legyen az akár szervezet fejlesztés a hatékonyság érdekében, akár növekedés a kiválasztási és fejlesztési megoldások szemszögéből. Céljaid elérésének sokféle megoldását tárják eléd, melyek közül hamar észre fogod venni, mely területen veheted a legnagyobb hasznukat.

Miben tud segíteni számodra a Kogwheel csapata?

Egy cég életében a szervezet méretétől függően rengeteg célt tudunk meghatározni. Ezen célok adódhatnak a cégkultúrából, a cég eredményeiből, összetételéből, tevékenységéből, piaci helyzetéből.. egy azonban biztos, hogy ha dolgozunk céljaink elérésének érdekében, akkor a megfelelő szakértőkből álló csapat nagyban hozzá tud járulni sikerességünkhöz.  A szervezetfejlesztésben, a munkáltató márkaépítésben, készségfejlesztésben, különböző kultúrák megismertetésében és abban, hogy a HR osztályt tapasztalt szakemberekből álljon akár rövid, akár hosszútávon jelentős változásokat érhetünk el.

Ennek érdekében az első lépés mindenképp a korábban linkelt oldalon felvenni a Kogwheel csapatával a kapcsolatot, akik segítségünkre lesznek a későbbiekben a fent említett folyamatokban.

Miben tud segíteni számodra a Kogwheel csapata? Read More »

Részleges vagy enyhe? Mindenre megoldást nyújtó instant megoldás

A férfiakat manapság egyre több esetben sújtják a különböző merevedési zavarok, melyek az elmúlt években egyre gyakoribbá váltak. Manapság a fiatalokat is érintő probléma egyre számosabban van jelen a közép és az idősebb korosztály életében is. Sokan azonban nem tudják, hogy mihez is kezdjenek, illetve mitől alakulhatott ez ki? A pontos okokat ebben a cikkben mi sem fogjuk taglalni, de leggyakrabban az életvitel és a káros szokások okolhatóak a merevedési zavarok miatt.

Részleges vagy enyhe? Mindenre megoldást nyújtó instant megoldás

Az erekciónak vannak fokozatai, úgy, ahogyan a potencia zavaroknak is. Az első fokozat esetében nincs probléma és nem tapasztalunk semmilyen rendellenességet ezzel kapcsolatosan. Viszont a második fokozat már rendkívül gyakori, hiszen a pénisz kellőképpen kemény az aktushoz, de nem teljesen. A harmadik és negyedik fokozat már zavaró az első kettőhöz képest, hiszen a harmadik fokozat esetében a keménység megvan, de ez már nem elegendő az aktushoz, míg a negyedik fokozat esetében már a keménység sem tapasztalható, csupán a megnagyobbodás. Ezen problémák gyakran sújtják a férfiakat, de van rájuk egy instant megoldás, mely esetében kis előrelátással elkerülhetjük, hogy csődöt mondjunk partnerünkkel az ágyban. Ez pedig nem más, mint a kamagra, melynek hatásáról rengeteg pozitív véleményt olvashatunk a neten.

Ha a fenti oldalhoz hasonlóan megbízható helyről szerezzük be, akkor nem kell tartanunk attól, hogy nem működne nálunk, vagy kellemetlen mellékhatásokkal járhat, hiszen az ellenőrzött forrásból származó szerek esetében ez elkerülhető. További információkat olvashatsz arról az oldalon, hogy mivel másabb, mint a hasonló szerek és miért pont ezt a terméket érdemes megrendelni. Ha pedig szeretnéd kipróbálni, akkor megrendelésed a maximális diszkréció mellett igen gyorsan át is tudod venni.

Részleges vagy enyhe? Mindenre megoldást nyújtó instant megoldás Read More »