Az ember számára az egyik legfontosabb személy mindig az édesanya, én azt gondolom, persze az apuka mellett, de az édesanya mindig egy különleges kapoccsal kötődik az emberhez, hiszen kilenc hónapig a szíve alatt hordja, majd ő ad neki életet. Ő van ott az első pillantásoknál, az első levegővételnél, és ez szinte végig kíséri az ember életét – én legalábbis vagyok annyira szerencsés, hogy így történt. A másik hasonlóan fontos személy az én életemben – persze hangsúlyozom ugyancsak, hogy az édesapám mellett – a nagymamám, vagyis anyukám anyukája. Hihetetlen jó kapcsolat van közöttünk. Gyerekként is nagyon sokat vigyázott rám, mert a Balatonon volt egy kis nyaralónk, és nekem volt olyan szerencsém, hogy egész nyarakat voltam lenn, hogy a mamám vigyázott rám, a szüleim pedig jöttek, amikor tudtak. Nagyon sok mindent tanított nekem, biztos, hogy nem lennék ma ugyanaz az ember, aki vagyok nélküle és a meséi, a szidalmai vagy a bátorításai nélkül.
Ma már sajnos nagyon ritkán tudunk lemenni a Balcsi partjára, mert hát már idős is, és nekem sincs túl sok időm, de ha csak tehetem és az életem is engedi, na meg hát persze az ő egészsége, akkor leugrunk a régi helyekre, nosztalgiázunk és beszélgetünk. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy most, a szülinapja közeledtével, valami olyan dologgal lepem meg, ami erre emlékezteti, így a választás egy szép vászonképre esett, a Balaton partját ábrázolva a https://szalaibalazs.hu/ oldalról.
Gyönyörű ez a kép, nagyon szépen be is csomagoltam, és abban biztos vagyok, hogy nagyon fog tetszeni a nagyinak, azt pedig csak remélni tudom, hogy visszaadja neki kicsit a régi emlékeket és a régi érzéseket, és visszarepíti közel tizenöt évvel ez előttre, amikor még minden nyarat együtt töltöttünk. De jó is volt! Jó volna visszamenni. Azt gondolom, ennél szebb ajándékot nem is adhatnék neki.