Egyéb

Mert a megbízhatóság hihetetlen fontos

Az ember, ha nagyon nehezen eljut oda, hogy felépít egy vállalkozást, az összes negatív vélemény és akadály ellenére, amit az élet az idők során elé gördít, akkor minden erejével azon van a már működőképes és szépen fejlődő cég tekintetében, hogy egyrészt folyamatos növekedést biztosítson annak, másrészt pedig, hogy minden erejével és lehetőségével védje annak előnyeit, specialitását és tudását. Persze számtalan ember elköveti azt a hibát, hogy amikor már működik a cég, akkor hátra dől és igazság szerint azt gondolja, hogy semmi baj nem érheti a céget, ez azonban nem így van, sőt. Egészen elképesztő és apró dolgokra oda kell figyelni, ha maradéktalan biztonságot szeretnénk adni a vállalkozásunknak.

Én például az első időszakban azért dolgoztam és hajtottam, hogy el tudjam érni azt, hogy a cének legyen egy saját szép kis irodája, ahol tudja fogadni az ügyfeleket és ahol a munkavállalók kényelmesen elférnek, megfelelő munkakörülményeket biztosít számukra. Persze ez feladatokat adott a hely és az irodaház megbízhatósága tekintetében, hiszen minden iratot és titkot onnantól kezdve ott tárol az ember, és bizony a mai világban már egy kutató cégnek erre is nagyon oda kell figyelnie.

A másik nagy kérdőjel és feladat pedig a takarító cég kiválasztása volt. A takarításra ugyanis mindenki úgy gondol mint egy elhanyagolható feladatra, de bizony ez nagyon nem igaz, hiszen az irodának mindig makulátlan tisztának és rendezettnek kell lennie, sosem fordulhat elő, hogy ott ne vagy nem megfelelően lehessen vendéget fogadni. Ehhez azonban kell egy maradéktalan jól dolgozó csapat, akik maximálisan megbízhatók. És itt nyilván a második résszel van nagyobb feladat. Én bekértem ajánlásokat, és a https://kjtakaritas.hu/ csapatára esett a választás, amit azóta sem bántam meg. Csak jó véleménnyel volt róluk számtalan partnerem, és én sem csalódtam még bennük sosem, pedig közel fél éve már együtt dolgozunk. Csak ajánlani tudom őket.

Mert a megbízhatóság hihetetlen fontos Read More »

A lányom új kedvence

Amikor az ember életébe gyerek születik minden megváltozik. Más kezdi el érdekelni, nem lesz annyira fontos a karrier és a pénz, sokkal inkább az egészség és a hosszú, minőségi élet biztosítása fogja átvenni a gondolatok terén a főszerepet. Legalábbis azt gondolom, hogy a legjobb és legideálisabb esetben ez így alakul. Nálunk így volt. Amikor terhes voltam már elkezdtünk nagyon egészségesen táplálkozni, ami ugye egyrészt a baba és a terhesség problémamentessége miatt is nagyon fontos volt, de amikor megszületett a pici sem hagytunk fel ezzel. Ennek már jó pár éve van, hiszen a lányom már tizenhat éves. Akkoriban még sokkal nehezebben volt kivitelezhető az egészséges élet és az egészségre való odafigyelés, de mindent megtettünk érte, mert tudjuk, hogy ez nagyon fontos és számos betegség kialakulásától meg tud óvni minket.

Ma már a lányomon látjuk, hogy mennyire jól tettük, hogy a kezdetek kezdetén már odafigyeltünk erre, hiszen ő ebbe nőtt bele és egy kis erőfeszítésébe sem kerül ma már hogy egészséges legyen, még akkor sem ha tini. Éppen ez nem azt jelenti, hogy sosem megy be egy gyorsétterembe sem, hanem hogy azért a megfelelő vitamin mennyiség és rostok, tápanyagok megvannak a szervezetében, ami mellé egy-egy alkalom a barátokkal a gyorsétteremben bőven belefér.

Az új kedvence jelenleg a simigyümölcslé terméke, a fekete berkenyelé, ami hihetetlen jó hatása és vitamin tartalma mellett még tényleg nagyon finom is. Ebből is minden nap visz magával az iskolába, és edzés után is iszik belőle egy pohárral, hiszen azt mondja, sokkal könnyebben elmúlik tőle a fáradtsága. Imádja, és ha véletlen otthon felejti, akkor azonnal hív, hogy vigyem be neki az iskolába, mert otthon hagyta. Azt gondolom, hogy ezt biztosan jól csináltuk a gyereknevelés nagy feladatai között.

A lányom új kedvence Read More »

Szerettem volna több látogatót a webshopba, nem hittem volna, hogy összejön

Van egy boltom, ami egészen jól ment már, igaz több, mint 5 éve ugyan ott vagyunk és megismertek már minket a helyi emberek. Így ha a termékeinkre van szükség tudják, hogy hol keressenek, már amikor nyitva lehetünk.. Hát igen, a lezárások igen súlyosan érintették a mi iparágunkat is. Még a nagyker is komolyabban megérezte, ahonnan az árukat szoktam rendelni.

Nekünk azonban szerencsénk van. Még egy pár éve gondolkoztam nyáron, hogy mi lenne, ha nem csak itt helybe tudnánk eladni, hanem a környező nagyobb városokba is. Akkor épp nem ment annyira a bolt és szerettem volna ezen változtatni. Így hosszas gondolkozás után arra jutottunk a párommal, hogy kell a bolt és jól is megy, de a jövő már a webáruházaké, így azt is kell nyitnunk.

El is készítettük egy profi csapattal a webshoppot. Amivel alapvetően elégedettek voltunk. Jött is rá forgalom, szépen mentek is a dolgaink. Aztán ahogy tavaly indult ez az időszak éreztem, hogy a webshoppot jobban fel kell pörgetni, mert itt még komoly gondok lehetnek. Talán emiatt van még talpon a vállalkozásunk, mert most, hogy a bolt hetek óta zárva én nem is tudom miből fizetném ki a csekkeket. Visszatérve a webshophoz a készítő csapat azt ajánlotta még tavaly, hogy kezdjünk el egy komoly linképítés és SEO munkát az oldalra, fix havi díjért és az meg fogja hozni a kívánt nézettséget.

Mivel a shopnál korrektek voltak és elégedett voltam bele is vágtam velük a közös munkába és az vezetett el oda, ahol most tartunk. A webshop tartja el a céget és a boltot is. Bele se merek gondolni mi lenne, ha nem lenne.

Szerettem volna több látogatót a webshopba, nem hittem volna, hogy összejön Read More »

A család legújabb kedvence

Amikor az ember beköltözik egy családi házba, azt gondolja, hogy övé a világ. Ezerszer annyi hely és lehetőség lesz számára eltenni azt a rengeteg dolgot, aminek persze a felét sem használják egy évben legfeljebb egyszer, de szükség van rá, tárolni kell, el kell tenni, és ráadásul sokszor még védeni is kell az elrongálódás ellen. Én nagyon sok mindent meg is tudtam oldani, de valahogy a ruhák és a ruhás szekrény, valamint a cipők kifogtak rajtam. A két fiam és a férjem is sportolnak, ezért ezer féle ruhát és cipőt kell mindig elérhető, megfelelően rendszerezett formában eltenni úgy, hogy ők is bármikor megtalálják és hozzáférjenek, ami valljuk meg nagyon nagy feladat. Az egyik nagyon jó barátnőm ajánlásával azonban sikerült nekem is. Most hát el szeretném mondani én is mindenkinek, hiszen biztos vagyok benne, hogy hozzám hasonlóan számtalan ember küzd hasonló gondokkal és nagy szüksége van erre a két termékre.

Én ugyans a leakcióztuk oldaláról rendeltem meg, a tárolás fül alól két terméket, egy ruharendszerező szettet és egy műanyag cipőtartót, amire akármilyen hihetetlen, elfér harminc pár cipő is. Jól elkülönítve, úgy, hogy bárki megtalálja a sajátját és amire épp szüksége van, anélkül, hogy rám lenne szüksége. Tized annyiszor hallom a nevem a házban azóta, amióta megvettük. Imádják a gyerekek is, és bár a férjem nem igazán volt érte oda, a minap ő is mondta, hogy jó találmány ez, és nagyon kényelmes is. Mindenkinek csak ajánlani tudom az oldalt is, mert már rengeteg terméket rendeltünk innen a házba, és a rendszerező termékeket is, mert az is hihetetlen, hogy a ruharendszerező milyen rendet képes teremteni és hosszú távon is megtartani a szerkényekben. Mindenkinek ki kell próbálnia.

A család legújabb kedvence Read More »

Spórolj időt, nyerj különleges dolgokat

Én világ életemben annak voltam a híve, hogy ha az ember vásárolni szeretne, akkor bizony fel kell kerekedni, rá kell szánni az időt és az energiát, és a saját szemével meg kell nézni, a saját kezével meg kell tapintani azt a terméket, amit meg szeretne venni, vagy kiválasztott. Én ezt mindig így csináltam, és soha nem is kerültem olyan helyzetbe, hogy olyan tárgyat vettem volna, ami nem pont annak megfelelő amit én elképzeltem, vagy épp nem megfelelő minőségű, színű vagy állagú, esetleg, a legrosszabb esetben használhatatlan. Valljuk meg őszintén, hogy régebben ha az internetről rendeltünk valamit azért ennek elég nagy volt a veszélye. Mondjuk a kép nem pont azt a terméket mutatta, amit aztán megküldtek részünkre vagy nem olyan volt a színe és még sorolhatnám. Persze ez régen volt.

Ma már azért az ember sokkal biztosabb terepen mozog, hogy ha internetes vásárlásról beszélünk. Rengeteg oldalból választhat és ott is rengeteg féle termékből, amik képei általában ma már valósághűek, esetleg direkt fotók mutatják mikből választhatunk, és ha mégsem felelne meg a termék számunkra, akkor bizony könnyedén vissza is küldhetjük, vagy épp nem vesszük át, akár azt is megtehetjük.

Éppen ezért, és persze azért, mert két gyerek mellett a mindennapos használati termékek beszerzése is nagy feladatot okoz, legtöbbször internetről választok rengeteg dolgot. Persze ruhát és cipőt továbbra sem, de például mobiltelefon tartozékokat vagy gyerekek számára játékokat már interneten vásárolok, legfőképp a https://www.gold-media.hu/ oldalon. Hihetetlen módon szeretem. Különleges dolgokat lehet itt találni, amik nagyon megkönnyítik az ember életét, és nagyon jó áron, könnyedén lehet hozzájutni. Mindezzel pedig időt pénzt és energiát tudok spórolni, ami a mai világban felbecsülhetetlen kincs.

Spórolj időt, nyerj különleges dolgokat Read More »

Az ünnep hangulata

Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de nekem az egyik kedvenc időszakom a tél, és azon is belül a karácsony közeledte, mert hihetetlen módon szeretem azt a hangulatot, ami ilyenkor átjárja az embert. Hála a jó égnek, én szerencsésnek mondhatom magam, mert nálunk még gyerekkoromban sem a hatalmas kapkodás és idegesség, a takarítás és sütés-főzés feszült percei voltak a jellemzők, hanem leginkább a karácsonyi díszeké, a könnyen és gyorsan elkészíthető, ámde mégis nagyon finom ételeké, a mézeskalácsé és a kézzel készített ajándékoké volt a főszerep. Nem igazán emlékszem egyetlen olyan ünnepre sem, amikor bárki a családból fáradtan és idegesen esett volna be a karácsonyfa alá, ahogy sokszor látom azt mostanság. Én tehát nagyon szerencsésnek mondhatom magam.

És bizony ezt szeretném átadni a gyerekeimnek is, így igyekszek minden évben tovább vinni ezt a hagyományt és az ünnepre, a hangulatra és a szeretetre övezni a karácsonyi időszakot. Ehhez pedig nálunk nagyon is hozzá tartozik a díszítés, és nem csak a fa feldíszítése, hanem bizony a házé is. Én imádom amikor gyönyörű színekben szépen pompázik a ház, mert ilyenkor méginkább érezhető a karácsony hangulata.

Imádom így a fényeket is, ehhez pedig sok-sok fényfüzér szükséges. Minden évben beszerzek legalább egy újat, és így egyre nagyobb szegletét tudjuk kidíszíteni a háznak. Pár éve már a leakcioztuk.hu nyújt ebben nekem nagy segítséget, nem csak az én, de a kislányom és a férjem örömére is egyaránt. Szebbnél szebb példányokat találok minden évben és ezáltal mindig változatosabb és szebb lehet a kis otthonunk. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy próbálja ki egyszer, hogy az egész házat ünnepi díszbe öltözteti, még különlegesebb lesz az ünnep.

Az ünnep hangulata Read More »

Egy kincsre bukkantam

Egészen egyszerűen, egy ideje bárkivel beszélgetek, akinek apple termékei, azon belül is mac gépe van, mindenki arról panaszkodik, hogy nem igazán talál olyan tokot, ami megfelelően védené a gépet, de azért a gép szép vonalait, a színét és kialakítását se venné el, magyarul illeszkedne annak szépségéhez. Hát én sem tudtam mást, csak csatlakozni a sorba, mert már én is a vásárláskor szerettem volna venni egy tokot hozzá, hiszen egyrészt tényleg tudok kétbalkezes lenni, másrészt otthon van egy kislányom, aki most pont abban a korszakban van, hogy minden érdekli, és ami nincs védve, és lehet bizony véletlen általában, de össze is töri. Az pedig egyrészt a munkámban felbecsülhetetlen szerepe, másrészt a gép ára miatt sem lenne szerencsés, ha most megtörténne.

Így aztán én is folyamatosan keresgélek, de nem találtam még csak azokat a nagyon átlagos és szépnek semmiképp sem mondható macbook tokokat. Még nem egyszer, az egyik meeting alkalmával megláttam az egyik szereplő kezében egy gyönyörű tokot. Szürke volt, de hihetetlen különleges anyagból. Nagyon elegáns, és az is látszott rajta, hogy a védelmet is tökéletesen ellátja.

Én nagyon sokat gondolkodtam rajta, hogy oda menjek-e megkérdezni, hogy hol lehet ilyet beszerezni, még nem végtére is vettem a bátorságot és megkérdeztem. A hölgy pedig elárulta, hogy ő is nagyon nehezen bukkant rá, de a https://macbooktok.hu/ oldalon rengeteg gyönyörűbbnél gyönyörűbb tokot lehet beszerezni, jó áron és nagyon gyorsan, garantáltan jó minőségben. Hát én azonnal rendeltem is, de még több, mindenkinek, akire emlékeztem, hogy tokot szeretne tovább is küldtem ezt az oldal címet. Azóta már az összes barátom gyönyörű védelemmel rendelkezik a mac gépén. Ez a kincs nagyon sokunknak hozott segítséget nem csak abban, hogy védelemmel ruházza fel a laptopját, hanem abban is, hogy egészen különleges kiegészítőként tudja ezzel a tokkal használni a gépet a mindennapok során.

Egy kincsre bukkantam Read More »

Ékszereim sikertörténete

Amikor kislány voltam akkor nagyon szerettem a nagymamámmal gyöngyöt fűzni. Mindig közösen alkottunk a pici gyöngyökből damillal valami ékszert. Karkötőt, nyakláncot, gyűrűt, később kisebb állat figurákat is tudtunk csinálni a rugalmas damil segítségével. Imádtam ennek az időszaknak minden percét. Nagyon meg volt a család döbbenve, hogy ennyire ügyesen bánok ezekkel a kis gyöngyökkel, és főleg, hogy ilyen türelmem van hozzá, mert bizony a kézművesség az egész családra nem volt jellemző, egyedül a nagyi csinált szeretettel saját kézzel készített ajándékokat, és hát mondanom sem kell, hogy rettenetesen élvezte, hogy végre van egy ember, aki partner ebben vele.

Ez a gyerekkori élmény úgy látszik felnőtt koromra is megmaradt, hiszen hobbiként elkezdtem egyedi készítésű drót ékszereket gyártani, amit ásványokkal díszítettem. El sem tudom mondani, hogy mennyire élvezem ezt a munkát. Kikapcsol teljesen és úgy érzem, a visszajelzések is azt mutatják, hogy bizony nem is rossz eredménnyel művelem ezt a kis hétvégi hobbit.

Ma már ott tartok, hogy ép egy termékfotózás részleteit szervezem le, hiszen kialakítok egy webshopot, ahol meg lehet venni ezeket a gyönyörű ékszereket, ehhez viszont szükség van nagyon profi képekre, hiszen a vendégkör már a fizikai termék helyett a képekkel találkozik, és azok alapján kell tudniuk eldönteni, hogy megnyeri – e a tetszésüket egy-egy darab, vagy épp egy egész szett. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó képek fognak születni, mert a próbaképek engem levettek a lábamról. Így pedig abban is biztos vagyok, hogy a webshop is nagyon jól fog működni. Végre megfelelő platformja lesz ezeknek a gyönyörűségeknek. Már alig várom hogy megnyissuk és birtokba vegyék az érdeklődők.

Ékszereim sikertörténete Read More »

Az édesapám eredményei

Az ember számára talán a legnagyobb példát a szülők tudják mutatni. Én ebben hála a jó égnek, nem szűkölködöm, mert mindkét szülőm igen eredményes abban amit csinál, és azt gondolom, ebben talán a legnagyobb szerepe annak van, hogy azt csinálják, amit szeretnek. Az édesanyám gyerekekkel foglalkozik. Tanítónő, és számos külön foglalkozás, szakkör vagy egyéni tanítás keretén belül művészeti ágakra tanítja a gyerekeket a mindennapi kötelező tanórákon kívül. Imádja amit csinál, és számos híres, művész végzettségű diák került ki a keze körül, amire azt gondolom a legbüszkébb a világon. Az édesapám pedig a földművelés területén tevékenykedik, saját földekkel és megrendelt munkák elvégzésén keresztül egyaránt.

Talán ő az én legnagyobb példaképem, mert imádja amit csinál, imádja a természetet, a földet, a megtermelt munka gyümölcsének learatását, és talán pont emiatt tűzön és vízen keresztül is megy, bármi legyen is a nehézség. Volt itt rendszerváltástól kezdve a politikai problémákon keresztül már nagyon sok minden. Egy-egy- rossz évszak szinte teljesen meg is tudja borítani az ő vállalkozását, de sosem adta fel. Még akkor sem, amikor tényleg úgy látszott, hogy összedől minden és új irányt kell keresnie az életben. Azt mondta, hogy ő tudja, hogy a földművelés az ő világa, tudja hogyan kell, ismer számtalan fortélyt, és ami még lényegesebb, hogy számára a legnagyobb cél az, hogy minél egészségesebb termékeket vigyen a vásárlók elé a piacra. Ezt pedig biztosan az élet is támogatja, mert máshogy nem lehet. És valóban, mindig meg is oldódott minden.

Most már egészen jól össze is tudta szedni a kis cégét anyagilag is. A legnagyobb büszkesége, hogy hamarosan a meglévő kisebb traktor mellé érkezik egy új, úgyhogy most az eladó traktor hirdetéseket bújja. Hatalmas élmény látni, ahogy az apán tűzön és vízen tud küzdeni azért, amit életcéljának tekint, nem hagyja, hogy eltántorítsa semmilyen változás vagy probléma. És olyannyira nem, hogy egyre sikeresebben működik újra a cége. Próbálok ebből minél többet magamba szívni, mert biztosan nekem is szükségem lesz rá, hiszen épp céget alapítani készülök.

Az édesapám eredményei Read More »

A kisfiam ajándéka

A gyerekek az életünk kis ékszerdobozai. Nagyon sok feladatot adnak számunkra, de rengeteg szép élmény is fűződik a nevelésükhöz, ami nagyon sokszor hihetetlen erőt kíván tőlünk felnőttektől is. Mert hát a következetesség az egyik legfontosabb dolog amit a nevelés közben szem előtt kell tartanunk. És hát néha hagyni kell őket egy kicsit elbotlani vagy akár el is esni, mert néha még mi felnőttek is csak abból tanulunk, és ez rájuk gyerkőcökre is teljesen igaz. Az én fiam ezt hatványozottan megköveteli, és ha olyan embert szeretnék látni majd tíz év múlva magam előtt, aki minden akadályt megold és alapvető értékekkel rendelkezik, következetes és felelősségteljes, akkor bizony muszáj ezeket végig vinnem rajta, akkor is, ha néha megszakad a szívem.

A legutóbb például egy kicsit a pénzhez való hozzáállást kellett nála helyre tenni, mert közölte velünk, hogy akkor ő igényelne tőlünk egy ipad eszközt. Mi nagy kerek szemekkel néztünk rá, mert olyan természetességgel mondta, hogy az neki jár, és vegyük meg – hogy bár meg tudnánk, mert anyagilag hála a jó égnek nincsenek gondjaink, valószínűleg ezért is szállt el vele ennyire ez az oldal – de nem tesszük meg, mert nem tetszett egyikünknek sem a hangnem és a stílus. Nem kért, hanem utasított. Úgyhogy mondtuk neki, hogy össze lehet gyűjteni rá a pénzt a havi zsebpénzéből, a szülinapi nagyi ajándékból – szintén pénz szokott lenni – és el lehet menni plusz munkát vállalni a környező néniknek, mert van igény segítségre a házak körül és azt mi biztosan meg fogjuk neki hálálni anyagilag is.

A gyerek először mérges lett, majd akaratos és elkezdte összegyűjteni a pénzt. Két hónapig tényleg minden nap segített otthon is a ház körül és eljárt a szomszéd időseknek segíteni. Bevásárolt, még fát is vágott, és közben egyre enyhült a stílusa és egyre inkább látta, hogy miért mondtuk ezt az egészet neki. Természetesen besegítettünk neki, az ipad már megvan, sőt, egy aranyos csomagolásban mellé szegődött egy ipad tok is az ipadtokok.hu oldalról, amit már előzetesen kinézett magának, hogy a következőkben arra fog gyűjteni – bár lényegesen kisebb tétel mint az ipad. Azt gondolom, hogy megtanulta a leckét, segíteni pedig azóta is segít az időseknek is és otthon is, ami külön melengeti a szívem, mert úgy látom, hogy ezt már magától tanulta meg, nem kellett rávezetni.

A kisfiam ajándéka Read More »