Hírek
2008.12.22.

Mi várható 2009-ben a Motoros Napokon?

A Hungaroringen a motoros aktivitás egyik legnagyobb szelete a nyílt napok programja volt 2008-ban, és várhatóan marad 2009-ben is.

Nem kevés fejtörést okoz olyan lebonyolítási és időtervet kitalálni, amely a résztvevők többségének elnyeri a tetszését.

Sok javaslatot, valamint egy egész sor korlátot figyelembe véve az alábbiak kerülnek kialakításra 2009-ben.

Még nincs végleges naptára a Motoros Napoknak, de várhatóan az idei számok lesznek megismételve: mintegy 20 alkalommal kerül megrendezésre a nyílt nap. A vasárnap délutáni motorozásra kb. 6 alkalommal fog sor kerülni.

Igen sok ötlet jött az idő és csoportbeosztásra. A végső beosztás a „normál” motoros napokon az alábbiak szerint alakul:

Tehát 2009-ben az közúti csoportok 3 x 25, a versenyzői csoportok 3 x 30 perces pályahasználatot kapnak.

Délelőtti „A” csoport: közúti lassú csoport, melynek keretében továbbra is együttműködünk az Erste Leasing Motoros Akadémiával. Azok indulására számítunk, akik kezdők a pályamotorozás területén.

Délelőtti „B” csoport: közúti gyors csoport. Itt azok részvételére számítunk, akik gyakorlott pályázók, és már számít számukra a gyorsabb köridő.

Du 1 / Licences csoport: Versenyzői csoport azon licences versenyzők számára, akik 2:08 köridő alatt teljesítenek a Hungaroringen. Közúti motorral (tükrök, csomagtartó, stb.) ebben a csoportban nem lehet a pályára lépni.

Du 2 / Közúti csoport: közúti csoport megkülönböztetés nélkül.

Du 3 / Licences: Versenyzői csoport azon licences versenyzők számára, akik 2:08 köridő felett teljesítenek a Hungaroringen. Közúti motorral (tükrök, csomagtartó, stb.) ebben a csoportban nem lehet a pályára lépni.

A várható részvételi díj bruttó 13.000.- Ft. csoportonként.

Jelentkezés a Motoros Napokra:

Az elmúlt években a legnagyobb vitát mindig a jelentkezési szisztéma váltotta ki. Úgy gondolom, hogy 2009-ben egy minden szempontból a legjobb megoldást találtuk meg.

Ez pedig az Online jelentkezés lehetősége. A www.brorganisation.hu honlapon lehet majd bejelentkezni a motoros napok csoportjaiba. A jelentkezési lehetőség mindig az adott nap előtt 30 nappal fog megnyílni, és az adott dátum előtt 2 nappal fog lezárulni.

Ez azt jeleni, hogy az első, április 3.-i Motoros Napra március 4.-től április 1.-ig lehet jelentkezni. Az Online jelentkezési oldalon mindig korrekt információ fog rendelkezésre állni a foglaltság aktuális helyzetéről, a szabad helyek számáról. Ugyancsak itt lesz lehetőség a korábbi jelentkezés törlésére, amennyiben mégsem tud az illető részt venni az adott eseményen.

A fennmaradó helyeket a helyszínen jelentkezőknek fogjuk kiadni. Természetesen figyelemmel fogjuk azt is követni, hogy kik azok, akik bejelentkezés ellenére nem jönnek el.

Többen érdeklődtek arról, hogy lesz-e bérletvásárlási lehetőség. Számukra nincs jó hírünk, mert nem tervezünk bérletet kibocsátani 2009-re.

Ugyanakkor azon licences versenyzők számára, akik a BR Organisation Kft.-nél váltanak licencet 2009-re ismét kedvezményekre jogosító BRO Fun Kártya kibocsátását tervezzük. Ennek részleteit januárban hozzuk nyilvánosságra.

^^ top of the page | az oldal tetejére


Hírek
2008.12.21.

Mi várható 2009-ben a Dunlop Trophy Női Kupában?

Számomra igen megtisztelő feladat, hogy megszervezhetem hazánkban elsőként a női gyorsasági versenysorozatot. A köszönet mindazoknak a hölgyeknek jár, akik évek óta népszerűsítik ezt a sportágat a szebbik nem képviselői között.

A dolog úgy kezdődött, hogy ez év őszén kaptam egy listát, amelyen több mint 20 hölgy neve szerepelt, akik szándékuk szerint részt kívánnak venni egy olyan versenysorozaton, amely kizárólag a számukra kerül kiírásra.

Mit lehet tenni? Ki kell írni a VI. Dunlop Trophyt a lányok-asszonyok részére.

Felmérve a lányok motorjait, és a versenyzéshez kötődő korábbi kapcsolatukat, az alábbiak szerint kerül meghirdetésre a Női Trophy 2009-re:

A versenysorozat kategória megkötés nélkül kerül kiírásra. Ez azt jelenti 2009-ben, hogy a versenyeken minden hölgy indulhat 125-östől 1000 kcm-ig. Az eredmények abszolút sorrend szerint kerülnek majd kihirdetésre.

A motorok műszaki előírásait később közöljük, de az alapvetően széria motorokra lesz érvényes, kivéve a 125-ösöket, ahol a Sport előírások lesznek a mérvadóak. Minden motornak kell rendelkeznie zárt alsó idommal.

Előre láthatólag 4-5 verseny kerül lebonyolításra a Hungaroringen, és reményeink szerint az Euro Ringen.

A versenyzéshez MAMS „N” licenc kötelező. A licenckiváltással kapcsolatos procedúrát hamarosan közzé tesszük.

Hölgyeim! Lehet tervezgetni, készülődni, illetve csatlakozni a csapathoz!

^^ top of the page | az oldal tetejére


Hírek
2008.12.20.

Mi várható 2009-ben a VI. Dunlop Trophyban?

Sokakat érdekel és érint a VI. Dunlop Trophy lebonyolítási módja, és a kapcsolódása a MAMS versenyrendszerébe. Több konzultáció után sem alakult ki egységes, támogatható elképzelés a versenyzők és az egyesületek képviselői között, így nem volt egyszerű meghatározni a 2009-es év hogyan tovább-ját.

Úgy gondolom, hogy az öt éve útnak indított Dunlop Trophy betöltötte azt a szerepet, amit neki szántunk. A Motoros Napokon kedvet kapott motorosoknak lehetőséget biztosított a versenyzésbe történő beilleszkedésre. Az indulók száma évről-évre nőtt, és a profizmus is egyre magasabb szintre emelkedett. Ez nagyrészt látható a versenymotorok felkészítettségi állapotán és a versenyzők által elért köridőkön.
Ugyanakkor világosan látható, hogy a korábbi élversenyzőink közül többen abbahagyták az aktív versenyzést, Supersport VB.-n vagy Superstock FIM Kupa vagy egyéb nemzetközi versenysorozatokon szerepelnek.
Az Alpok-Adria Bajnokság többé nem tölti be azt a szerepet, amelyet korábban, azaz nem alkalmas egy magyar bajnokság befogadására.
Azt is látni lehet, hogy a Dunlop Trophy eredeti célkitűzéseit átvették a márka kupák, mint a GSX-R Klub Kupa, a Yamaha R Széria Kupa, valamint a Kawasaki ZX Kupa, és ide sorolható a Pannonia-ring Kupa is.
Mindezek mellet figyelembe veendő a pénzügyi-gazdasági helyzet, és annak 2009 évben várható folytatása. Nem biztos, hogy elviselhető lenne egy hét végén két verseny költsége annak minden összetevőjével együtt.

Ezen helyzetben kellett megtalálni azt az elképzelést, amely tovább biztosítja a sportág hazai fejlődését, lehetőséget biztosít minden érdeklődő számára a gyorsasági motoros versenysportba való bekapcsolódásra.

Az elképzelés a következő:

A VI. Dunlop Trophy 2009-ben MAMS Magyar Bajnokságként fog funkcionálni! Nem kerül kiírásra önálló bajnokság, mint korábban a Köztársasági Kupa volt. A Dunlop Trophy győztese Magyar Bajnok lesz!
A versenysorozat három kategóriában kerül kiírásra:

  • Open 1000 (Superbike, Supesrtock 1000, Supersport 600 szabályok szerint felkészített motorok)
  • Open 750
  • Supestock 600 (szigorúan az Alpok-Adria műszaki szabályok szerint)
  • 125 Sport (az Alpok-Adria műszaki szabályok szerint)

Mindhárom kategóriában a slick gumi használata engedélyezett lesz.

A versenysorozat előreláthatólag öt vagy hat versenyből fog állni, attól függően, hogy a Balatonring otthont tud-e majd adni számunkra. A többi verseny a Hungaroringen, és egy alkalommal a Pannonia-ringen kerül majd lebonyolításra. A végleges versenynaptár januárban kerül majd kihirdetésre.

A versenysorozatban való részvétel feltétele a MAMS „I” vagy „N” licenc megléte. A „C” licenc a továbbiakban az egyéb meghívásos és márka kupákon való részvételre jogosít.

Röviden ennyit a 2009-re várható változásokról Több információ hamarosan következik a VI. Dunlop Trophy kiírása során!

Jó felkészülést mindenkinek!

^^ top of the page | az oldal tetejére


Hírek
2008.12.19.

Mi várható 2009-ben az Alpok-Adria Bajnokságban?

Egyre több megkeresést kapok a 2009-es versenyszezonnal kapcsolatban. A sok kérdésre most, Karácsony előtt szeretnék még némi választ adni, hogy az előttünk álló szabadság időben mindenki elgondolkozhasson a jövőn.

Az Alpok-Adria Bajnokságban 2009-ben több változás is lesz. Mindenek előtt az, hogy a versenysorozat többé nem foglalja magában a magyar bajnokságot. Emiatt azon csak „I” licenccel, vagy „N” licenccel és külön rajtengedéllyel (11.700.- Ft./ alkalom) valamint külföldi biztosítás birtokában lehetséges rajthoz állni.
A hazai versenyeken mindez nem szükséges (csak az „I” vagy „N” licenc, de az Alpok-Adria Bajnokság hivatalos nevezési díját, 160 Eurót, vagy annak megfelelő Ft.-ot kell fizetni.

A bajnokság színhelyei ugyancsak bővülnek. 2009-ben új helyszínként lép be az újonnan épülő SlovakiaRing, és a Poznan-i pálya.
Összesen 12 verseny került a 2009-es naptárba, és a 8 legjobb eredmény számít az év végi összesített eredmény értékelésébe.

A már hagyományosnak tekinthető két hazai Alpok-Adria Bajnoki verseny kerül megrendezésre a Hungaroringen. Április 24-26.-án és szeptember 4-6.-án. Mindkét alkalommal rajthoz állnak az oldtimer kategória versenyzői is. Szeptemberben pedig ismét lebonyolításra kerül a 200 mérföldes Endurance verseny is.

Új kategória is bevezetésre kerül 2009-ben. Ez pedig a 250 Sport négy ütemű kategória, amely a tervek szerint a 125 Sport motorokkal fognak együtt versenyezni.

Eredetiben (angolul) itt teszem közzé az Alpok-Adria Bajnokság 2009 évi sportszabályait és műszaki előírásait.

A sport szabályok ITT találhatók!

A műszaki szabályokért IDE katt!

^^ top of the page | az oldal tetejére


Hírek
2008.12.18.

A Team Toth a Fóti Gyermekvárosban!

Újabb érdekes hírt kaptunk a magyar GP csapat háza tájáról:

„„Team Toth Karácsonyi ajándék a Fóti Gyermekváros lakóinak

Megalakulása óta minden szezonban új dizájnnal, így új csapatruházattal jelenik meg hazánk egyetlen MotoGP csapata a Világbajnokságon. A karácsony közeledtével Tóth Imre csapattulajdonos úgy döntött, hogy ezeknek az egyedi és különleges ruháknak méltó helye lesz a csapat dunakeszi székhelyéhez közeli Fóti Gyermekközpont lakóinál. Az átadásra Tóth Imi is vele tartott, aki szívesen válaszolt a motorsportért rajongó fiatalok kérdéseire.”

Gratulálok a csapatnak! Jó Karácsonyi ötlet volt!

^^ top of the page | az oldal tetejére


Hírek
2008.12.17.

2009-ben ismét egy Világsztár erősíti a magyar GP csapatot!

Az Aprilia Team Toth háza tájáról érkezett az örömteli hír:

„Aláírással hitelesítve: Pasini a Team Toth-nál

Hivatalossá vált a szóbeli megállapodás Tóth Imre csapatfőnök és Mattia Pasini versenyző között. Hétfőn Noalé-ban, az Aprilia gyárban tárgyalt a magyar csapat a 2009-es szezonról, a motorokat és a szerelőket illetően, illetve Mattia is odautazott, hogy aláírják a szerződést. Tehát az ifjú olasz titán lesz Tóth Imi csapattársa 2009-ben és reméljük, hogy a magyar-olasz együttműködés ismét nagyon sikeres lesz! A pontos műszaki feltételek és a szerelők kiléte, illetve az első teszt dátuma még nem dőlt el, de erről is hamarosan beszámolunk.

Team Toth”

Ez a kimondottan jó hír egyben magában hordozza a jövő évben azt is, hogy végre a dobogó tetején állhat a magyar csapat versenyzője.

^^ top of the page | az oldal tetejére


Hírek
2008.12.14.

Ismét készül az éves programfüzet!

Az elmúlt három év sikerein felbuzdulva ismét nekiláttunk egy éves programfüzet összeállításához. A korábbiakhoz hasonlóan tartalmas kiadványban ez alkalommal helyet kapnak az V. Dunlop Trophy dobogósai is.

A 2009-es füzet nagyobb kitekintést fog engedni a MAMS versenysorozataira, valamint a Magyar GP előkészületeire. Riportok igyekeznek majd közelebb hozni a kiemelkedő eredményeket elért versenyzőket, és a GP előkészítésében oroszlánrészt vállaló szakembereket.

Természetesen továbbra is központi kérdésként kezeljük a Hungaroringen lebonyolításra kerülő motoros rendezvényeket, és ismét naprakész programot adunk a motorozási lehetőségekről, a Motoros Napokról és a Vasárnap Esti motorozásokról.

Természetesen továbbra is szükségünk van a támogatókra, sponzorokra, hirdetőkre, hogy e kiadványt meg tudjuk jelentetni.

Hirdetési ajánlatunk ITT található!

^^ top of the page | az oldal tetejére


Hírek
2008.12.12.

Itt vannak még egyszer az összesített eredmények

Sikeres évet zárt az első ízben 2008-ban kiírt Yamaha R széria Kupa, melynek szervezője és támogatója a Yamaha Motor Hungária Kft. volt.

Talán nem érdektelen visszatekinteni az év végi összesített eredményekre.

R1

R6

Várjuk a folytatást!

^^ top of the page | az oldal tetejére


Hírek
2008.12.11.

Igen, épül a pálya!

Tegnap egy meghívásnak tettem eleget, és meglátogattam a Dunaszerdahely közelében épülő Slovakiaring versenypálya területét.

Sajnos a nagy sár miatt nem tudtunk az építési területre bejutni, de az biztos, hogy az építkezés javában folyik.

A kavicságyak anyaga is már a helyszínen van.

A nagy sár miatt egy étteremben jöttünk össze. Itt több mint hat országból érkezett szervezők, szakemberek voltak jelen.

Szóval az érdeklődés máris igen nagy a szlovák ring irányába.

^^ top of the page | az oldal tetejére


Hírek
2008.12.04.

Motoros GP. könyvek Karácsonyra

Az elmúlt napokban megszaporodott az olyan könyvbemutatók száma, amelyek egy-egy Motors Gp. ügyében írt művet ismertettek.

Budur Gabi harmadik MotoGP könyve után Dávid Sándor – Várhegyi Ferenc – Vörös Csaba Motoros VB 2008 című munkája kerülhetett a polcunkra.

A rendkívül baráti hangulatú bemutatón több régi versenyző és a díszvendég, Phil Read előtt ismertették a szerzők a könyv születésének okait, illetve annak sztorijait.

Phil Read pedig fürdött a népszerűségben, hosszú évek után ismét találkozhatott Kurucz Gyurival.

A könyv mottója: A gyorsaságról érdekesen és hitelesen!

Tegnap a Duna International kiadó karácsony előtti könyvbemutatóján is megismerhettünk egy újabb motoros könyvet.

Böröczky József – Földy Attila – Szabó Endre – Baráz Miklós munkája a Motor GP Sztorik című mű.

A könyv bemutatóján jelen volt Tóth Imre, a magyar GP csapat 250-es versenyzője, aki melegen ajánlotta a kezében tartott kiadványt.

A könyv részletesen végig követi a Motoros GP 2008 évi eseményeit, korrekt adatokat közöl versenyről-versenyre, ugyanakkor nem feledkezik meg a hazai tehetségekről és a múlt kiemelkedő versenyző egyéniségeiről sem

És még nincs vége!

Bár nem volt hivatalos bemutatója, szép csöndben megjelent a boltok könyves polcain még egy motoros könyv.

Ki Valentino Rossi valójában? Mi a sikerének titka? Hogyan lett napjaink legnagyobb motorversenyzője? Mit gondol a világról, barátságról, szerelemről, motorozásról, győzelemről, pénzről és az ellenfelekről? Mind ez megtudható Kovács Niki gyorsasági motorversenyzőnk közreműködésével írt és kiadott új könyvből.

Szerdától már a könyvesboltokban is kapható az A-Z igazi Vale című könyv, melynek egyik írója és kiadója Kovács Niki.

Hát azt hiszem fel van adva a lecke a Karácsony előtti ajándék vásárláskor! Melyiket vegye meg az ember?. Azt hiszem, mindegyiket érdemes!

^^ top of the page | az oldal tetejére


Hírek
2008.12.03.

Díjkiosztó: 2009. január 17-én!

Több telefonhívást és E-mailt is kaptam, amelyek arról érdeklődtek, hogy szombaton meg lesz-e tartva a díjkiosztó?

Az igaz, hogy ősszel szó volt egy december 6.-i dátumról, de a dolog nem jött össze, így nem is hirdettük meg, és nem is küldtünk ki szóló meghívókat.

Terveink szerint 2009 január 17.-én tartjuk a 2008 évi díjkiosztót, amelyről több információ a közeljövőben itt lesz olvasható, illetve személyre szóló meghívókat január elején fogjuk postázni.

^^ top of the page | az oldal tetejére


Hírek
2008.12.01.

Alpok-Adria Motorkerékpáros Unió értekezlet Ljubljanában

Szombaton a szlovén szövetség (AMZS) meghívására tartotta éves értekezletét az AAMU. A Száva menti resort minden bizonnyal csodálatos lehet nyáron, de most igazi tél köszöntött az idelátogatókra.

Az általános közgyűlés mellett a legnagyobb figyelmet a gyorsasági bizottság munkája váltotta ki. Ebben a bizottságban hét ország, és az összes rendező képviseltette magát.

A bizottság először értékelte a 2008-as évet, ami a statisztikai adatok alapján rendkívül sikeres volt, és az előző évekhez képest is nagy volt a fejlődés.

Csak néhány szám: a versenyeken összesen 22 ország 479 versenyzője vett részt, és 1335 verseny rajt történt. A legtöbb versenyző Csehország képviseletében szerepelt, 125 fő. A MAMS színeiben 2008-ban 36-an álltak rajthoz.

A bizottság először megvitatta és jóváhagyta a 2009 évi sportszabályokat, majd a műszaki szabályokat. Hangsúlyosan szerepel a sportszabályokban az oldtimer kategóriák jelenléte, és a versenyek programjába való felvétele.

A legnagyobb vitát és eszmecserét a 2009 évi versenynaptár összeállítása jelentette. 2009-évre nem kevesebb, mint 12 verseny szerepel a naptárban. Közöttük két új helyszín is, mint a Slovakiaring és Poznan. Tekintettel arra, hogy az Igazgató Tanács a lengyel szövetség (PZM) felvételét bizonyos UEM döntéshez kötötte, a szlovák pálya időben történő felépítése pedig kétséges lehet, a naptár nem tekinthető véglegesnek.

Ugyanakkor a sportszabályokban lefektetésre került, hogy a versenyeken elért nyolc legjobb eredmény számít az év végi összetett eredmény kialakításánál.

Két magyar verseny szerepel a naptárban, immáron hagyományosan. Április utolsó és szeptember első hétvégéjén a Hungarorning ad otthont az Alpok-Adria Bajnoki versenyeknek. Mindkét alkalommal Oldtimer kategória, és a szeptemberi versenyen Endurance is helyet fog kapni a programban.

Az Alpok-Adria Endurence Bajnokság 2009-ben négy fordulóból fog állni.

A közeljövőben a sportszabályok, és a műszaki szabályok is lefordításra fognak kerülni, és itt a honlapunkon nyilvánosságra fognak kerülni.

^^ top of the page | az oldal tetejére


Hírek
2008.12.01.

Pályaépítési őrület Közép-Kelet Európában?!

A ljubljanai értekezlet során egymás után jöttek elő a pályaépítésekkel kapcsolatos hírek. Az elsőt mindjárt északi szomszédaink szolgáltatták. Mint kiderült építés alatt áll Slovakiaring, amely Duneszerdahely közelében épül fel, egészen közel a magyar határhoz. A mindkét irányban használható, és dragster pályával kombinált versenypálya tervezett átadási ideje 2009 augusztus.

A kapott információk alapján érdemes körülnézni a térség országaiban épülő pályák ügyében.

Ausztria: A Red Bull jóvoltából újraépül a Zeltweg-i pálya. Várható átadása 2010. Az első tervezett verseny: Endurance VB, Alpok-Adria Bajnoki.

Szlovénia: Ez a legnagyobb meglepetés! A magyar határtól mindössze 10, a Balatonringtől alig 80 kilométerre, Lendván kezdenek márciusban hozzá egy Grand Prix pálya építéséhez. A Dornával és a FIM-el egyeztetett tervek alapján épülő pályán 2011-ben tervezik az elő GP. futamot.

Horvátország: Kiderült, hogy az ország déli részén (Rijekától mintegy 200 km-re) egy újabb tengerparti pálya építése van tervezés alatt

Bulgária: A FIM-el egyeztetve itt is egy új, tengerparti pálya építését kezdik meg hamarosan.

Románia: Én már láttam is az Erdélyben felépítendő versenypálya terveit. Hogy mi valósul meg belőle, az a jövő kérdése.

Magyarország: Az őszi Alpok-Adria Bajnoki verseny alkalmával a depóban készítettem az alábbi fotót: az embléma egy autó oldalán volt.

Bár az utóbbi időben elég csönd van a bajai pálya építése és előkészítése körül, tudomásom szerint a projekt működik.

Hát így néz ki a versenypálya építési láz a környezetünkben! Kérdés, hogy mindezekből a tervekből mi fog megvalósulni.

^^ top of the page | az oldal tetejére


Hírek
2008.11.24.

Újra indul a versenysorozat 2009-ben, magyar résztvevő nélkül

2009-ben ismét megrendezik a Red Bull MotoGp Rookies Cup versenysorozatot. A kiválogatási procedúra lezárult november elején az Estoril-i versenypályán. A 2009-es 24 fős mezőnyben kilenc korábbi versenyző kapott meghívást a 2008 évi eredményei alapján, a többieket az újonnan jelentkezők közül válogatták ki.

Sajnos Sebestyén Peti nem kapott meghívást, így a 2009-es mezőnyben nem lesz magyar versenyző.

A 2010-es válogatásra (amely 2009 évben fog lezajlani) 2009 januárjától lehet majd jelentkezni.

A 2009-es Magyar GP. alkalmával még nem szerepel a Red Bull MotoGp Rookies Cup a versenyprogramban, de a tervek szerint 2010-ben már a Balatonrinre is ellátogatnak a fiatal tehetségek.

Nem ártana, ha a hazai közönség előtt magyar versenyző is ott lenne a mezőnyben...

^^ top of the page | az oldal tetejére


Hírek
2008.11.24.

Factory Racing 2009: gyári Triumph és „top pilóták”

Hír a Factory Racing csapattól:

„Épp, hogy befejeződött a Supersport Világbajnokság idei szezonja, csapatunk már a 2009-es évadra koncentrál. Megjelenésünknek és kitartásának köszönhetően már az idény derekán felkeresett bennünket a gyári TRIUMPH csapat menedzsere, Giuliano Rovelli, aki fél gyári szerződést ajánlott a jövő esztendőre, melynek értelmében a gyári csapattal azonos szintű technikát biztosítanának számunkra, persze szigorú feltételek mellett.

A gyári Daytona 675-ösök Magnetti Marelli elektronikával, kipörgés gátlóval, rajtprogrammal és közel húsz lóerő teljesítménytöbblettel bírnak az idei privát fejlesztésű Hondáinkhoz képest. A gyári motorokhoz, „gyári" pilóta is dukál, így már hónapok óta folytak a tárgyalások a lehetséges versenyzőkkel illetve menedzsereikkel. Az egyik választásunk Matej Smrz-re esett, aki a Superstock 1000 FIM Kupán aratott Magny Cours-i győzelmével vitathatatlanul bizonyította tehetségét”

A másik versenyzői hely várományosa az a Vittorio Ianuzzo, aki 2002-ben toronymagasan nyerte a Superstock 1000 FIM Kupát és 61 Superbike Világbajnoki futamot tudhat a háta mögött 26 éves kora ellenére. Fiatal, magyar tehetségünk, Németh Balázs továbbra is a Factory Racing versenyzője marad és pályafutását Superstock 1000 FIM Kupán folytatja az MS Racing színeiben.

^^ top of the page | az oldal tetejére


Hírek
2008.11.24.

Gyorsasági Motoros értekezlet a Hungaroringen

Pénteken a Hungaroring sajtóközpontjában került sor a gyorsasági motoros szakág év végi értekezletére, amelyen a vártnál kevesebb MAMS tag képviselője volt jelen.

Ugyanakkor jelen voltak a lányok, az importőrök, a gyermek motorosok, és a veterán motorosok képviselői is.

A több mint 3 órán át tartó eszmecsere során nem tudott egységes álláspont kialakulni a 2009 évre kiírandó Magyar Bajnokságról, és általában megoszlottak a vélemények a versenysorozatok műszaki kiírásáról is. Mindezen kérdésekben a szakág fogja a végleges álláspontot kialakítani.

Amit a jelenlevők egyértelműen örömmel fogadtak az az, hogy 2009-ben elindul egy versenysorozat a hölgyek számára, hogy a Dunlop Trophy kilép a Hungaroringről, és lesz versenye a PannoniaRingen és a Balatonringen is, továbbá hogy a versenysorozatok lebonyolításába bekapcsolódik az EuroRing is.

Komoly vita alakult ki az Oldtimer versenyekkel (illetve azok hiányával) kapcsolatban. E kérdésben a hét végi Ljubljana-i Alpok-Adria értekezleten kérni fogom a nemzetközi szervezet állásfoglalását, és a MAMS elnökség döntését.

A jelenlevők örömmel vették a hírt, hogy a jövő évben a Motoros Napok alkalmával a licences versenyzők időeredmények alapján két csoportba kerülnek beosztásra. Minden licences csoport délután kerül majd pályára, és 3 x 30 percet tölthetnek azon.

A 2009 évi alap versenykiírások, és a versenynaptár hamarosan közlésre fog kerülni.

^^ top of the page | az oldal tetejére


Hírek
2008.11.13.

VI. Dunlop Trophy 2009

Megvan az örömhír: 2009-ben folytatjuk a Dunlop Trophy-t. Jön a VI. Dunlop Trophy!

A valószínű kategóriák: 125 Sport, 600, 750, 1000. Az újdonság pedig: hölgy verseny!! Talán nevezhetnénk Ladies Dunlop Trophy-nak is!

Ami a versenyek számát illeti, valószínű, hogy három helyszínen 7 verseny kerül a naptárba. Az új helyszínek: Balatonring, PannóniaRing. Az már biztosnak látszik, hogy mi fogjuk felavatni a Balatonringet a Magyar Grand Prix előtt!

Bővebb információval szolgálhatok a jövő pénteki nagy összeröffenésen.

^^ top of the page | az oldal tetejére


Hírek
2008.11.12.

Meghívó

A MAMS Gyorsasági Motoros Bizottsága éves szakági értekezletet tart.
Helye: Hungaroring Sajtóközpont
Ideje: 2008 november 21 (péntek) 14,00 óra

A megbeszélés során az alábbi napirendi pontokat vesszük sorra:
- A 2008-as versenyszezon értékelése
- A 2008 évben a szakág versenyzői által elért eredmények
- A 2008 évi díjkiosztó egyeztetése
- A 2009 évi tervek – Magyar Bajnokság
- A 2009 évi tervek – Dunlop Trophy
- Az utánpótlás helyzete, és a 2009 évi MAMS Utánpótlás Kupa
- A 2009 évi Márkakupák
- A 2009 évi Versenynaptár
- Egyebek

A témák fontosságára való tekintettel minden MAMS tag megjelenésére számítunk. Ugyanakkor szívesen látunk mindenkit, aki a szakág dolgait a szívén viseli (egyesületi tag, versenyző).
Budapest 2008 november 11.

Bulcsu Rezső
Szakágvezető

^^ top of the page | az oldal tetejére


^^^ top of the page | az oldal tetejére